Egy humanista blogja

A kapitalizmus fejlődési folyamatát a tények alapján ismerjük, óriási műszaki-gazdasági-társadalmi fejlődés, amely létrehozza a munkásságot, általánosítja a tőke/munka viszonyt, a pénzgazdálkodást, ugyanakkor létrejönnek az árnyoldalak,, kiéleződnek  a társadalmi konfliktusok , súlyos harc bontakozik ki a fejlett nézetek közt piacokért, válságok söpörnek végig időnként az egész földgolyón, permanens harc folyik  a nyersanyag forrásokért, s két világháború szörnyűségei kíséri a XX. századi történelmet.Létrejön a Szovjetunió, amely "bevezeti" a kommunizmust, amiben később követi Kina, majd a II. Világháború után ebbe a rendbe sorolódnak a Kelet Európai országok is. a kerülnek ,

Hamar kiderül, hogy a kommunizmusnak keresztelt állampárti diktatórikus központi utasításos rendszerek gazdaságilag nem hatékonyak, de képesek egy szerény szociális biztonságot nyújtani mind az un. uralkodó osztálynak, mind az azzal szövetséges egyéb osztályoknak és rétegeknek.

Az is kiderül, hogy a fejlett kapitalista Európai országokban kialakul egy szociális védőháló. és létrejön a szociális piacgazdaság, amely megpróbálja kombinálni a megőrzött kapitalista szabad vállalkozás előnyei a szociális ellátások egy bizonyos szintjével, amely alakzat igen stabilan működik.

Utóbbi történelmi vonzása egy ilyen fejlődés kívánatos útjára vonzza a szocialista-kommunistának keresztelt országokat, amelyek eltérő sikerekkel ezt az utat járták az elmúlt 20 évben. Most azonban immár 4 éve beköszöntött a világgazdasági válság, a növekedés láthatóan elakadóban van. Merre tovább? Mehet hosszú távon tovább az alapjában kapitalista fejlődés, vagy egy más irányt vesz a fejlődés?  

A bolygó tönkremenetele ebben a nagy fejlődésben arra utal, nem lehet további évszázadokig, de talán évtizedekig sem fenntartani ezt a modellt. Mit tegyünk? Ti mit gondoltok?

Magyarország csendes, újra csendes…..

Azt gondolom, hogy az EU hibát csinál, amikor Magyarországra kényszeríti a 3 százalékos államháztartási hiánycél teljesítését. Erre sok érvet lehet felhozni:

- a közszféra le van rohadva

·        -a közutak nyomorúságos állapotban vannak

·        -a közszférán belül alapvető szakmákban az évek óta tartó megszorítások okán a reálbér iszonyatosan visszaesett

·        -a kulturális, a sport, a kórházi és iskolai létesítmények eszközei tönkrementek

·       - a tömegközlekedés romokban hever stb.

Hiába az EU alapokból pályázatok útján kapott források, a korlátozott országos fejlesztési források, bizony a közösségi szféra degradációja egyre elháríthatatlanabbnak látszik.

Eközben a vállalkozói szféra sem fejlődik igazában évek óta, a nemzeti jövedelem mutatói nem javulnak, az elmúlt két évtizedben a magyar gazdaság pozícióváltást nem tudott elérni. 

A felhalmozás kevésnek látszik, a jövedelmezőség nem kielégítő, a gazdasági tevékenységek alulfinanszírozottak, az exportpiacok szűkek, a kínálati struktúra egy nagyon alárendelt gazdaság képét rajzolja.

A reálbérek stagnálnak, széles rétegeknél csökkennek, a natalitás zuhanásszerűen romlik, fokozódik a jövőképét vesztett fiatalság kivándorlási kedve, óriási tömegű gazdasági-társadalmi feszültség paralizálja a lakosságot.

Nem nagyon látszik annak lehetősége, hogy a jelenlegi állapotokat továbbrontó megszorítások, az életszínvonal további csökkenését előidéző intézkedések nélkül az országra rákényszerített hiánycélok teljesíthetőek lennének.    

Nem vitatható, hogy a mai jobboldali kormány eddig számos hibát követett el, gazdaságtámogató szerepre alkalmatlan, kidolgozott tervei nincsenek, kapkod, improvizál, feleslegesen provokálja az EU-t, az IMF-et, a nemzetközi bankrendszert, számos nagybefektetőt, feleslegesen és napi szinten módosítja az adórendszert, visszamenőlegesen szabályoz, s lehetetlenné teszi a vállalkozások jövőjének tervezését.

De ha a kormányzati (politika) előbbiektől ment lenne, sem lenne - az előző évtizedek tragikus öröksége miatt - más az ország gazdaságának általános állapota. Ezért úgy gondolom, az országban egy komoly és átgondolt reformterv lenne szükséges, amely finanszírozás nélkül megvalósíthatatlan.

Igenis úgy gondolom, az EU-nak az ország számára komoly anyagi segítséget kellene nyújtania, hogy megújítsa gazdaságát. Az EU túlzottan F. Milton centrikus személetet adaptált. Szerintem a Keynesi alapelvek megkerülhetetlenek.

Egy Kelet-Európai Marshall-terv nélkül ennek a szférának a fejlődése nem fog tudni meggyorsulni. Gyurcsány ezt az igényt igen elkapkodott és nem politikus formában már felvetette, de javaslatát igen bőszen elutasították.

Azt gondolom, hogy a többi Kelet—Európai országgal összefogva ennek az igénynek célszerű hangot adni. Magam is furcsának találom, hogy míg a görög gazdaságba önti az EU a pénzt, addig Kelet Európa – nem lévén tagja az EURO zónának (kivételekkel), az EU-nak már nem olyan érdekes, s ezért egy ilyen gondolat nem népszerű Brüsszelben.

Nem lehet azt képzelni, hogy az ország további megszorítások útján kihúzza magát a hajánál fogva a mai helyzetből.

Mit tud hozzá tenni egy valamiféle kilábaláshoz OV gazdaságpolitikája? Erről ellentétes nézetek vannak. Én azon az állásponton vagyok, hogy valami hiba van a szellemi színvonallal, a szakmai felkészültséggel, valahol eltér a nemzeti érdek és a Fidesz establishmentjének érdeke, rosszul hat a vezérkultusz újraélesztése, a többi politikai erővel való együttműködés képességének teljes hiánya.

Összességében úgy vélem, egy rosszul megírt színdarabban vagyunk, amelyet át kellene írni. Ezt valahol el kell kezdeni. Ha OV valódi történelmi reformerként kívánja megalkotni saját politikusi életművét, akkor neki kellene elkezdeni ezt. Csak attól tartok, OV bárkit le tud győzni, de saját magát nem tudja.   

Te vagy népünk Mózese, kényszeríts minket, hogy kövessük Istened. Add tudtunkra, hogy aki nem lép egyszerre, nem csak hogy nem kap rétest estére, de minden nap újabb bünti vár reá, mely figyelmezteti bűneire, és kényszeríti, hogy kövesse a nagy vezért a Kánaán felé. Tilos más nézetek bálványát imádni, maradjunk csak alázatosan hűek a vezérhez és Istenéhez.

Akik mást Istent mernek imádni, akik a főtt tojást a vezértől eltérő végén kívánják megtörni, azok az ő mennyországába nem jutnak be. Csak egy Isten van, az az Ő Istene.  Kövesd a regulát, különben az Ő drakoni rendje súlyt le rád. .

János jelenéseinek szörnyűségei bontakoznak ki, mindenütt tüzek pusztítják a bűnösöket, az ég meghasad, a vizek elöntik a földet, itt a végítélet....De szeresd a te uradat, és néped Mózesét, akit a mindenható kijelölt számodra.   

Ha valóban a nem készpénzes fizetési forgalmat a kormány megadóztatja, akkor azt állítom, hogy ennek az adónemnek a hatása, ha valóban utalásonként 400 ft-os adóval számolnak, katasztrofális, amely további visszaesés felé fogja sodorni az országot. Ez ui. nem Tobin-adó, hanem valami teljesen más.

A Tobin adó a spekulációs folyamatokkal, tevékenységgel kapcsolatos pénzmozgások megadóztatását jelenti. A fizetési rendszerek fejlődésének lényge a készpénzforgalom kiszorítása, ezt szakemberek tudják. Valószínűleg 20 év múlva a cash nagyjából el is tűnik a rendszerből, és felváltja helyét a tiszta elektronikus fizetési rendszer. Ennek számtalan előfeltétele, és fejlődési vonzata van, ezekkel itt nem foglalkozom. 

Gondoljuk meg, ha az elektronikus fizetési forgalom minden eleméhez az előbbi adó fog kapcsolódni, akkor az olyannyira megdrágítja mind a vállalkozási szféra, mind a lakossági szféra mind az állami szféra fizetéseit, amely felér egy ÁFA emeléssel. Hát nem elég magas a magyar áfa szint? 

Egy átlagos család havi min. 10 utalást indít, ennek adója az elképzelt adószinten úgy 4000 ft bizonyára lesz. Az eredmény bizonyára legalább 2-3 százalékos árszintnövekedéssel lesz egyenértékű, ami további visszaesést fog az én megítélésem szerint okozni. Milyen jogon? 

Jöjjön az én saját idealizmusom, hátha felébreszt néhány, világnézetét kizárólagosan a jó egyetlen kifejezésének tekintő, szélsőséges honfitársamat, tán még politikust is. . Ezt nem minden politikustól várom el, minthogy a hatalmas elhivatottságú politikusok a legkártékonyabb jószágok közé tartoznak. 

Azt gondolom, hogy egy kiegyenlített középre helyezkedő, vitára, megállapodásra, közös nevezőre törekvő, baloldali, jobboldali vagy liberális világnézet normális esetben, normális lelkületű embereket nem választhat el egymástól. Sőt, addig kell vitatkozni az álláspontokról, javaslatokról, míg egyfajta vegyes nézet nem alakul ki, hiszen ez fog a legjobban hasonlítani az élet amalgám jellegére, ahol minden és mindennek az ellenkezője igaz. 

Ma a kapitalizmusnak egy olyan rendszere létezik a fejlett világban, amelyben az egyéni érdekek érvényesülését valamilyen mértékben és fokon az állam fékezni kénytelen, és bizonyos fokú szolidaritással nyúl a leszakadottakhoz. Kapitalizmus és szocializmus ugyanannak a problémának két oldala, természetesen nem egy az egyben.

Valamiféle működő konszenzus nélkül a társadalom vagy irányíthatatlan vagy csak sok anyagi-emberi-gazdasági veszteséggel működtethető. Ennek okát abban látom, hogy a fő erők, és főként OV pártja ezt nem fogadja el, De a megosztás csak megosztást, vereséget szülhet. 

Itt tartunk, és azt gondolom, hogy a törvények megújítása nem gyorséttermi mutatvány, vagy ha igen, ennek eredménye azonos lesz a gyorséttermi kaja színvonalával. .

A kommunista minősítés, a kommunistázás a magyar politikai küzdelmekben a jobboldalt képviselő hatalmi erők kedvenc  kifejezése. Szinte szitokszóvá nőtte ki magát, Orbán, Kövér, Dózsa, Lázár ha a fő ellenséget akarják nevesíteni, akkor természetesen a ma már nem vagy alig alig létező kommunistákban lelik a fő ellenséget, és nem a munkanélküliségben, a társadalmi egyenlőtlenségekben, a magas árakban, a gyenge magyar versenyképességben, és más hasonló tényezőkben.

Szinte vidítóan üres, hogy mechanikusan és nemes egyszerűséggel úgy beszélnek a Kádár korszakról, mint egy igazi kommunizmusról. A dolog szégyenletesen szánalmas, hiszen a Kádár korszak prominensei sohasem gondolták, hogy a Kádár korszak társadalmi alakzatának leírására bármikor alkalmas volna volna a "kommunizmus" megjelölés, hanem mindig ragaszkodtak a "szocializmus" megnevezéshez. 

A kommunizmus szerintem Marx társadalmi fejlődési cél-ideálja volt, amelyet lehet szeretni,  lehet tagadni, vitatni, utálni, de azon kívül, hogy a Marxi utópia legnagyobb elődjeként talán Jézus Krisztust kell tekintenünk, ez a társadalom soha sehol nem jött létre. Társadalmakat ui. nem lehet gyártani. 

Azt a társadalmat, amely a Marxi kommunista eszmekör bázisán (amelyben csodálatos, és téves elemek egyaránt megtalálhatóak, és melyik eszmekörben nincsenek ilyenek) létrejött, azt a Szovjetunióban kommunizmusnak nevezték, és ami Magyarországon a Kádár korszakban létrejött, szocializmusnak.

Ami a vicc, bár természetesen az én fogkefémen kívül mindkét országában a termelési-szolgáltatási eszközök, kapacitások állami tulajdonban voltak. mégis, a két rendszer között hatalmas különbségek voltak. A magyar gazdaság és társadalom sokkal jobban hasonlított a nyugati társadalmakra, mint a szovjet társadalomra,

Ha a Szovjetuniót illetik ma a kommunizmus minősítéssel,  akkor Magyarország sosem volt kommunista, még ha Kádár (és a politikai felső hatalmi szervezetek tagjai?) mindig is saját magukat kommunistának minősítették.

A történészek nyilván sok oldalú megközelítésekkel fogják vizsgálni e minőségeket. Minden esetre én úgy vélem, a Kádár korszak egy jóléti szemléletű államkapitalisztikus formáció volt, míg a Szovjetunió egy feudalisztikus ipari állam volt, amelynek a kommunista ideológia volt az államvallása. 

A kommunistázás ma csak eltereli a figyelmet arról az aprócska tényről, hogy 20 évvel a rendszerváltás után a magyar lakosság több mint 70 százaléka sokkal rosszabbul él, mint  Kádár korszakban. 

szocials egy  amelyet eamelyeket tisztelek,és nagyon nagy tévedések 

Az EU szabályozások valószínűleg nem túl sok lehetőséget nyújt az államnak, hogy a gazdasági fejlődést támogassa, mivel alapvetően a gazdaságot magánvállalkozások autonóm területének tekinti. Természetesen kemény szabályozások léteznek a magángazdasági szféra befolyásolására, de a rendszer alapvetően a piaci vezérlés eszméjén nyugszik. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a hazai gazdaság felépítése, mélyszerkezete nem tud elégendő munkaalkalmat nyújtani a hazai munkaérőnek.

Nagyon egyetértek Róna Péterrel, hogy hogy nagyon kevés magas hozzáadott értéket tartalmazó készárut termelünk, és túl sok alapanyagot, félkészárut, kevés a magasabb tudásigényes termelés. Szerintem két irányban bizonyosan van mozgási - fejlődési lehetőség.

Nagy szavakkal szólva a magyar mezőgazdaság kistermelői része bizonyosan alkalmas lenne a biotermelés általánosabb kiterjedtebb alkalmazására, és a biotermékek Európai széleskörű exportjára, ebben látnám az egyik meghatározó gazdaságfejlődési irányt, az állam, a szakmai kamarák stb. bizonyosan tudnának segíteni a piacszerzésben, a piaci szövetkezésben és a finanszírozás támogatásában is.

A másik iránynak az ipari vállalkozások innovációs alapokon való végtermékgyártás felé fejlődésének támogatását tartanám. Nem elsősorban, illetve csak az innovációs alapú technológiai fejlesztést kellene támogatni, hanem mindenek előtt a  végtermék-orientációt, hogy a kiszemelt területeken létrejött készáruink képesek legyenek behatolni a nemzetközi piacokra és határozott pozíciókra tegyenek szert. 

Véleményem szerit a magyar tőkepiac úgy ahogy van, ezt a folyamatot nem tudja alátámasztani, mert ehhez nagyobb kockázatvállalásra kész tőkeforrások kellenének. Vajon nem lenne e értelme egy kisvállalkozási tőzsdei mechanizmus kiépítésének, mely lehetőséget adna a kicsiből a nagyba fejlődés megalapozására? Ma egy kisvállalkozás nem tudja kinőni magát. Nem tud naggyá lenni, nemzetközi piacokra lépni.

A multik erre képesek, de amíg egy kisvállalkozás lokális alapon szívesebben fejlődik, mint egy nagy, erre lehetne építeni. Kíváncsi lennék, mi erről a közgazdász kollégák véleménye.   

vrea, az ipar államilag támogatandó reknstrukcióának t gép  ennekzt. dologban bizonyosan tud segíteni a magyar állam a vállalkozói szektornak: 

A magyar államszocialista berendezkedés és elődei létrehoztak egy széles körű ipart (ebben a blogban erre fókuszálunk), amelyet azonban a tulajdonosi érdek hiányában a rendszer  nem tudta elég hatékonyan és versenyképesen működtetni. A rendszerváltás során ennek az iparnak a 80 százalékát lebontották, vagy eltűnt a privatizáció hullámverései közepette, és a munkahelyek százezrei megszűntek.

A magyar gépipar reprezentáns nagyvállalatai a rendszerváltás során, igaz, eléggé lepusztult állapotukban, szemétlapátra kerültek, a gépeket, berendezéseket aprópénzért eladták, exportálták, beolvasztották. Természetesen a rendszerváltás során az legnagyobb felvevő piacunkat jelentő orosz piacot eldobtuk magunktól, mivel ki akartunk szabadulni a Kelet Európai politikai - gazdasági - katonai betagozódásból, és részben gyorsan kiszakítottuk magunkat ezekből a kapcsolatrendszerekből. Ezzel új piacokat nem tudtunk szerezni, a régieket elvesztettük, s főként a nyugati tőke privatizálta ki elsősorban a magyar cégeket, és velük azok megfogható piacait.

Lassan  az a generáció, amely ezt a korszakot és folyamatot ismerte, dolgozott benne, eltávozik, és saját gazdasági múltunkat egy erősen és elfogultan átpolitizáló gárda szemüvegén keresztül láttatják velünk, így aligha érti a mai magyar társadalom, hogy a kádár korszak 80 as évekbeli állami gazdasági alapjának folyamatos züllését egy értelmetlen módszerrel végzett privatizációs hullám nem hogy fel és megoldotta volna, de még tovább mélyülő, és hosszú távú, tartós gazdaság nélküliséget hozott magával. Volt egy hatékonytalan, jelentős mértékben versenyképtelen gazdaságunk, ezt megsemmisítették, az érték nagy részét engedték magánzsebekbe vándorolni, a gyenge új tulajdonosság inkább eladta, mintsem megújította volna a kezére került gazdaságot, így most a szó szoros értelmében nincs elegendő gazdasága az országnak. 

A külföldi tőke hoz ugyan gazdaságot, de keveset, annak profitját általában azt látjuk elviszi, és ez a gazdaság maga is jelentős mértékben elvihető, és nyilván válság időszakokban ezt viszik először olcsóbb helyre, vagy szüntetik be működését, mintsem az anyaországival tennék ugyanezt. A saját tőke viszont nem érzi magát biztonságban, mert kicsi, gyenge, kis piaci rést tudhat csak magáénak, retteg a külső nagyobb tőkeerő megjelenésétől, és saját tőke vagy tőkéhez jutás hiányában beszorultan működik jelen viszonyaiba. Mutassatok néhány nemzetközi ill. globális vállalattá váló hazai vállalatot!

Szerintem a kereteket megszabó liberális esznék alapján működő állam ebben a helyzetben nem jó eszme, mert nem illeszkedik a nemzeti érdekhez. Fel kellene találni a gazdaságtámogató államot. A saját KKV szektor növekedését és piaci terjeszkedését kellene mindenekelőtt támogatni az iparban, szolgáltatásban. De ezt ki kellene találni, milyen eszközökkel lehet ezt értelmesen csinálni. Erre a feladatra sok a hivatalos, de kevés a hivatásos. 

Imádom a fekvő rendőröket. Az tetszik, hogy olyan sokfélék, annyiféle üzenetet hordoznak. Van széles,  és lapos, amelyre jó lassan tudsz feljutni, de örömhír, hogy feljutottál a csúcsra. Van keskeny, de jó magas, akkorát esik túloldalt a kocsi, hogy majd ráharapsz a nyelvedre, s jó nagyot szól a zökkenés. A legjobb amikor hosszú is meg magas is, szabályosan neki kell futnod, hogy fellendülj, s a csúcs után szabályosan szinte lerepül a kocsi, amelyet különben a fekvőrendőr fékezni kívánt.

Az is gyönyörű, hogy nincs két egyforma fekvőrendőr. Egy általam imádott helyen olyan éles szögben, hegyesen emelkedik, hogy a kocsid szinte arra kér, ne....., ne menjünk arra, miért kell ezt a büntetést lenyelnem? Mit vétettem én? Miért akarod, hogy szétessek? . A fekvőrendőr teteje meg jó nagy kockakövekből lett összeróva, és úgy 2 méter hosszú, a kocsi remekül zötykölődik rajta, és s lefelé meg egy világbajnokit bak ugrathatunk. 

Aztán az sem mindegy, hogy miből, hogyan  "építik" a fekvőrendőröket. Olyan pórias, plebejusos, kockaházas közegben nyersen, férfiasan durva anyagokból, ugyancsak nyersen róják össze, olyan ki törődik az egésszel stílusban. Vagy jobb lakóparkoknál ugyebár nem sajnálják (annyira) a pénzt, és rendes, néha színes térkőből rakják össze, finom, az autósra is gondoló görbülettel, láthatóan azzal az elképzeléssel, hogy nem büntetni kívánjuk a szerencsétlent, hogy arra jár, hanem csak figyelmeztetni: vigyázat!

Gyakran gondolok mindenféle talán félreértelmezett jelből, hogy az autóst az állam, a kormány, az önkormányzat, netalán a rendőrség bizony nagyon utálja, de hiába, szép kis adókat lehet velük fizettetni, mindenféle jogcímeken. A pénzt meg szeretjük. Mintha a fekvő rendőrök maguk is kifejeznék előbb jelzett érzelmi kettősséget, egyszer ezt, másszor azt. Hogy ebben az ügyben valami szabványosság kellene, az senkinek nem jut eszébe. Demokratikusan feleim, egyszer így másszor úgy.   

Magyarország csendes, újra csendes, elfolyt a szabadság öröme, megszűnt egymás szeretetének öröme, vágya. Minket nem kérdeznek, velünk nem beszélnek, csak ők tudhatják, mi a tuti, és:

• azt akarják, hogy azt akarjuk, amit ők akarnak, ne azt, amit mi akarunk
• azt akarják, hogy ezentúl minden másként volt, mint ahogy volt, akkor is, ha az, ami volt, jó volt, de ne azt akarjuk
• azt akarják, minden múltunk tagadjuk meg, csak az ő múltjukat ne
• azt akarják, ne lássuk az éhezőt, szenvedőt, elhagyottat, munkát-pénzt nem találót, a tél hidegében didergőt
• azt akarják, hogy ne akarjunk.
• azt akarják ne akarjunk partner lenni
• azt akarják, hogy azt lássuk, értünk akarnak.

Ebben sokáig hittem, de most már nem akarok benne hinni, és várom, ki adja vissza a hitem abban, lesz, lehet még előre is akarni.

Ámen

.

Évek óta tanítok vállalat elemzést pénzügyi mutatók, tőkepiaci elemzések, kérdőíves felmérések segítségével, és meglep, hogy az az ezek által visszatükröztetett tulajdonosi magatartás mennyire ellentétes azzal, aminek a mai fejlett kapitalizmusban lennie kellene. Mivel ma akadálytalanul és magára hagyottan érvényesülnek a a vállalati tulajdonosi viszonyok, és nincs komoly állami struktúrapolitika, a  következőket látom (remélem reálisan):

A KKV 

• a,A KKV-k többségében a menedzsment készségek, felkészültség empirikus alapokon áll, a tulajdonosok nem képzett menedzserek
• a KKV-k tulajdonosai által megvalósított szervezettsége ösztönös, és korlátozott,
• a tulajdonosi piacszervezési képesség alacsony, piac ezért megmarad kicsinek és ingatagnak,
• a pénzügyi megalapozottság (saját tőke ellátottság) gyenge,
• a banki háttér esetleges, bizonytalan, erőteljes korrupciós vonások szövik át,
• a ciklusnak kitettség hatalmas,
• a koncentráció, centralizáció lehetősége elenyésző
• a tulajdonos minden lehetséges jövedelmet kivon a cégéből, mert állandóan retteg a piaca összeomlásától és családja egzisztenciájának megsemmisülésétől
• az erősen fejlesztés orientált tulajdonos nem jut hosszú forráshoz,
• ezért ha fejleszt, ezt gyakran rövid forrásokból teszi nagy kockázatot és állandó likvid feszültséget vállalva
• a kkv többnyire (kis hazánkban) nem tudja piacépítésben megjárni a helyitől a megyei szintig, a megyei szinttől az országos szintig, az országostól a nemzetközi szintig eljutás, a növekedés-fejlődés lépéseit
• a magas hozzáadott értéket előállító területekre a KKV nem tud bejutni,
• kutatás a KKV-knál nincs,
• a high tech termék előállítás területeire egy KKV aligha tud bejutni, 
• s a legnagyobb baj nem csak a tőkehiány, a fő bajt inkább a piachiányban látom,
• a KKV tulajdonosai ülnek egy  kis tőkén és képtelenek tulajdonosi egyesülésre, RT méretű közös vállalkozások kialakítására. 

A nagyvállalati szféra

Ebben a szférában a szakmai kutatások elemzések számára teljesen áttekinthetetlen a tulajdonosok és a menedzsment viszonya, a tulajdonosi rendszer belső mozgása, a vállalati adásvételek, beolvadások, megszűnések, elvándorlások, csődhelyzetek kialakulása, végbemenése: 

A (nekünk) nagyvállalatok zöménél, ha a tulajdonos külföldi cég vagy család, vagy globális vállalat:

• a profit maximálás általános
• külföldi betelepülő cég esetén a profit repatriálás és helyi adó elkerülés iránti törekvés általános
• a külföldi nagyvállalat áreszközökön keresztül is profitot tud kivinni a cégből
• a bérszínvonal visszatartása, a munkaidő ellenérték nélküli meghosszabbítása napi gyakorlat
• a külföldi cégek hazai betelepülését jelentős mértékben a helyi piac elfoglalása motiválja
• a betelepülő cégek egy részénél világos a helyi kapacitások legyűrésére irányuló törekvés
• a globális vállalatok egyik típusa a vándor cégek, amelyek olcsó kubatúrában gyorsan elvihető gépekkel, berendezésekkel működnek, s a költség,- vagy vagy piaci előnyök stb.mentén percek alatti továbbköltözési lehetőség biztosításával települnek egy-egy országba 
• mások a viselkedési, érdekeltségi viszonyok azoknál a betelepült cégeknél, amelyek jelentősen helyhez rögzített technológiákat alkalmaznak, mint amelyek vándoréletmódra lettek kialakítva 

Minden abban az irányban mozog, ahogy az előbbiekben a vállalati tulajdonosi, vezetői  magatartás hat. Ma előbbiek egy kudarcos privatizációs gyakorlat talaján bontakoztak ki, emellett jelentős adósságheggyel is küszködik minden az állami, mind a háztartási, mind a vállalkozói szféra. Vagyis a rendszerváltással az egyik rossz gazdasági struktúrából a másikba mentünk át.

Az a véleményem, hogy nem lehet (lehetett volna) az ország gazdaságát valódi és széleskörűen átgondolt gazdaságpolitika nélkül, egyedül a külső felhalmozásra, a tőke szabad mozgásaira építve. Ezt az elgondolást az élet nem igazolta.  

Bár nem vagyok jogász,, de remélem jól értem, a 2/3-os törvénykezés célja a legjelentősebb törvények túlnyomó parlamenti többséghez kötése. Ez közhely. A Fidesz kormány a Fidesz 2/3-os választási sikere alapján az elmúlt másfél évben óriási tömegű sarkalatos törvényt, új alkotmányt szavazott meg. Azonban a 2/3-os szabályizásnak ez esetben van egy kis kehélye ahhoz képest, ami a fejekben akkor lehetett, amikor a 2/3-os törvényt kitalálták. Akkor négy párt alkotta azt a parlamentet, amely ezt a törvényt hozta! Senki sem gondolt arra, hogy többször is előfordulhat olyan helyzet, hogy egy párt megkapja a választók 2/3-ának szavazatát. Horn minden kényszer nélkül felajánlotta, hogy önként azt a magatartási szabályt alkalmazzák, amely szerint 4/5-ös többséggel szülessenek ilyen törvények.

Igaz, ez megnehezítette törvények 4/5-ös többséggel való meghozatalát, de senki se vitathatta e törvények legitimitását, széles választói rétegek felhatalmazása alapján történt jelentősen konszenzusos megszületését. 

Ma a Fidesz szintén 2/3-os felhatalmazást élvez. De nem volt hajlandó a Horn féle 4/5-ös kiszélesítésre, hanem az elmúlt másfél évben egymaga törvénykezett a sarklatos törvények, a magyar alkotmány vonatkozásában, s így e törvények, az alkotmány egy egypárti akaratot, és (a legjobb esetben egy párt választói politikai nézeteinek homogenitását feltételezve) kényszerítenek az egész társadalomra, praktikusan akár évszázadokra.

Nem jól van ez így. a jelen szabályozás a mi helyzetünkben nem kényszeríti ki e kiemelt törvények széles társadalmi-politikai  konszenzuson nyugvó meghozatalát a parlamenti munka rendszerében. Mi több, végteleníti az egypárti politikai diktatúrát.

Egyértelmű, a következő két évet ki kell bekkelni, és a mára  báránybőrbe bújt Fideszt hagyni kell egyedül, nem megosztva a felelősséget azért a lefelé forduló gazdasági társadalmi spirálért, amelyet jórészben eddigi arrogáns politikája idézett elő. 

Bár bizonyos, hogy OV rossz modorával, antidiplomáciai közlekedési módszereivel, minden mellett és ellen való érvelési képességeivel, csúsztatásaival, diktatórikus hajlamaival együtt is bizonyos mértékig felmentendő az EU-val való kapcsolatok megromlása ügyében.

Az a véleménynem, hogy az EU-hoz való csatlakozás sem nekünk, sem Kelet Európa más népeinek nem hozta meg azt a gazdasági felemelkedést, amelyet reméltünk tőle. Ennek fő okát abban látom, hogy mi bekerültünk egy nálunk több lépcsővel fejlettebb, érdekeit nálunk jóval jobban érvényesíteni tudó gazdasági közösségbe, amely igazában nem segítette gazdaságaink modernizációját, felzárkózását, versenyképessége partnereivel azonos szintre emelését.

A relatív elmaradottságunk az EU és más fejlett ipari államok gazdasági szereplői számára hazánk könnyű belépést jelentett piacainkra, a privatizációs folyamatban vállalatok irreálisan alacsony áron való megvásárlására. A saját tulajdonú nagyvállalatok vagy megsemmisültek, vagy külföldi tulajdonba kerültek, a KKV szektor pedig a maga belföldre orientált körülményeivel lényegében stagnál.

A hazai tőkefelhalmozási képesség az országban alacsony, s mivel a magyar gazdaságban a saját tőke megtérülése alacsonyabb a hitelkamatoknál, ezért a saját forrásból való beruházások nem voltak képesek a fejlettségi gap leküzdésére. A hazánkba települő külföldi direkt tőkeberuházások volumene összgazdasági szinten nem tudott szélesebb hatású modernizációt biztosítani. Nem vitás, hogy az EU eddig jelentős forrásokat biztosított a gazdasági fejlődéshez, de komoly, széles köorü modernizációt ez sem tudott hozni.   

Ezért aztán az ország GDP termelő képessége alapjában véve stagnáló tendenciájú. Ha ehhez hozzávesszük az infrastruktúrák hihetetlen fejletlenségét, amelynek az elmúlt évek beli fejlesztése óriási állami forrásokat is igényelt, akkor megállapítható, a magyar gazdasági fejlettségi szintnek az EU-éhoz való fejlődése, egy komoly külső Marshall terv nélkül nem képzelhető el.

Gyurcsány is felismerte ezt a helyzetet. és kérte az EU-t, hogy hozzon létre a Kelet Európai államok felfejlesztésére egy 100 md. Eurós  fejlesztési alapot, de ezt a javaslatot az EU élből, nagy méltatlankodás közepette lesöpörte az asztalról. Még arra se volt hajlandó, hogy az Orbán kormány hatalomba lépésekor egy 7,5 százalékos államháztartási  hiány lehetőségét megadja e kormánynak, holott már az előző válság hatására hozott számtalan intézkedés miatt a gazdaság hanyatlásnak indult, és az életszínvonal csökkent.

A 2012-es EU 2,5 százalékos államháztartási hiánycél további nagy áldozatokat igényel, miközben a válság és az EU és köztünk lévő asszimetrikus versenyképességi viszony miatt a GDP tömege is valószínűleg csökkenni fog. Az országnak nincsenek beruházási forrásai. A közszférában több intézmény az alulfinanszírozás révén csőd szélén áll. Kérdem én, milyen tartós, államháztartási költségcsökkenési intézkedéseket tart az EU lehetségesnek. Bontsa le az ország teljes egészében a jóléti-szociális rendszereit? Végezzük ki a nyugdíjasainkat?

Az ország 10-20 Md forintos külső hitelre vár az IMF-től akkor, amikor a görög gazdaságba az EU már 300 Md eurót öntött, és Görögország csődveszélye ezzel még messze nem múlt el. A mai viszonyok közt hazánknak nincs felhalmozó képessége, enélkül nem nőhet a versenyképesség, enélkül nem javulhat az egyensúlyi helyzet és a deficites illetve eladósodási helyzet, enélkül nem tud az EU-ban egyenrangú versenytársként és tagországként működni. 

OV ezen a helyzeten próbál jól-rosszul segíteni. Eddigi tevékenysége egyelőre nem látszik segíteni. De akkor hol a megoldás?

Mint közgazda, igyekszem megérteni, hol rontottuk el ezt a rendszerváltást? Csak az 1988 óta elteltekben kell keresni az okokat, vagy van valami genetikai jellegű társadalmi-gazdasági hibánk, torzulásunk, amely jóval korábbról, esetleg történelmi múltunkra visszautalva is hat? Vagy esetleg mindkét oldalról számtalan szubjektív és objektív hibás kód van itt, amelyek kudarcainkat előidézik?

Biztos, hogy fél évezrede a magyar történelem vereségek története, ez vitathatatlan. Egy ekkora ország a mohácsi honvédő csatára csak 25-30 katonát tudott összeszedni ? Elveszett minden szabadságharcunk, elvesztettük többnyire kényszer szövetségeseinkkel az első és a második világháborút, 56-ot leverték. Igaz, az ország folyvást harcolt függetlenségéért, és meg akart szabadulni kényszer partnereitől, de ez 1988-oig nem sikerült.

Későn és kifejezetten külső hatásra kezdődött az ország modernizációja részben az monarchia keretein belül, részben a német kapcsolatrendszeren keresztül, majd a rendszerváltás előtt a KGST keretén belül, amikor is egy egy államszocialista ipar és egy zömmel szövetkezeti mezőgazdaság jött létre. Ez nem volt hatékony, és az ország egy visszafejlődő, lerohadó, veszteséges, de teljes, de nem hatékony foglalkoztatással lépett a rendszerváltás küszöbére. 

A rendszerváltás sem sikerült, mert túltagadta az előzményt, és kiöntötte a vízzel a gyereket. A készpénzes privatizációs elv meghozta rettentő gyümölcsét, a komoly végtermékgyártásra alkalmas, de nem hatékony ipart, annak döntő részét megsemmisítette, illetve jelentős részét elkótyavetyélte, jelentős részét kilopták, és csak egy kis szelet maradt meg , s működik ma is. A téma óriási, de az igazság még nem hangzott el. Ezzel a hazai ipari munkaerő jelentős része elvesztette munkahelyét, s a rendszerváltás óta a valós munka és jövedelemnélküliségről kevés adatunk van.

A mezőgazdaság átalakulása olyan hatékony volt, hogy naturáliákban pl. az állat-tenyésztés felére harmadára esett, a fejlődő nagybirtoknak a magas gépesítés okán már nem kell élőmunka, ezért a falu megtartóképessége romokban hever. 

 A beteg államszocializmust az ostoba rendszerváltó politikák egy sok sebből vérző beteg kapitalizmussá transzformálták, amelyben úgy egymillió ember magasra emelkedett, van egy kétmilliós középosztály, és van egy 6 milliós alsó osztály, a társadalmi különbségek óriásivá váltak. 

A demokrácia rendszere nem, tudott fejlődést termelni, nem tudta segíteni az eredeti tőkefelhalmozást. A magántőke jelentős része luxus fogyasztássá vált, egy része külföldre menekült, így vagy úgy, de kivonult a magyar gazdaságból.

Az állam beavatkozása a gazdaságba mindeddig hihetetlenül sikertelennek bizonyult. Mai vezető pártunk az elemi közgazdasági racionalitás utolsó morzsáit is kisöpörte, és az állami adósság csökkentését a lakossági jövedelmek jelentős megcsapolásával érte el, és mit sem tudott tenni a fellendülésért.

A magyar közgazdaságtan halott? Nem látszik, hogy nincs egy elegendően nagy és versenyképes magyar gazdaság? A termelésünk, különösen a tudástartalmú árú és szolgáltatás termelésünk kevés, a végtermék termelésünk  elenyésző, a szociális kiadásaink túl magasak, bár folyik a rokkantak egészségesítése. 

De nincs baj, a szeretett vezető látja a gondokat, és ez az év már a konszolidáció éve lesz. Isten áldása legyen rajta.      

Felsőoktatásban dolgozó közgazdaként a felsőoktatásban dolgozom immár jó 20 éve folyamatosan, és a 60-as évek végén is időnként tettem ezt beugró libelle módján, de még sosem kérdezte meg senki, milyen lépéseket tartanék fontosnak megtenni a gazdálkodási területen folyó felsőoktatással kapcsolatban. Most az egész Orbán-Hofmann felsőoktatási reformon átsüt, hogy az állami bukszára gyakorolt nyomás enyhítésének szándéka határozta meg az egészet.

Úgy vélem, helyette alapvető prioritásokon, adottságainkon  kellett volna először komoly tisztázó vitákat folytatni, s oktató helyenként kérdéseket feltenni. Ilyenek, korszerű anyagokat tanítunk, megfelelően szűrt tanárok oktatnak? felkészült képzőhelyek tanítanak?  folyik-e tudományos munka a képzési helyeken, ill. a tanároknál? gyakorlatiasak-e az oktatási anyagaink? rendelkeznek-e a tanárok gyakorlati tapasztalatokkal, vagy csak a szakkönyvből tanultakat közvetítik? nemzetközi szinten összehasonlítva versenyképes tudást adunk a növendékeknek? Ha ezekre a kérdésekre oktató helyenként nincs válaszunk, hogy lehet eldönteni, melyik oktatóhelyre, mely szakra hány fő oktatásának a költségeit kívánja vállalni az állam?

Országos nézőpontból milyen arányú állami  illetve magánoktatás legyen? Szerintem a magán felsőoktatási intézmények indulásakor alapvetően magánforrásokra alapozott oktatásnak lett volna szabad létrejönnie, azzal, hogy az oda járni kívánó növendékek számára állami pályázati forrásokat nyitottak volna. Így egy olyan finanszírozási függésbe kerültek a magán felsőoktatási intézmények, amelynek alapján nem csak a piac, nem csak a demográfiai visszaesés miatti növendékszám csökkenés szelektálja csak őket, hanem az állam is a jelen forrásszűkítéssel.

Ezer ága-boga van a dolognak. s mint mindig, e dologban is a kibeszéletlenség az úr. Minden esetre a szegény gyerekek továbbtanulási lehetőségének biztosítása című szöveg iszonyúan hangzik.  

El kell ismerni, hogy az EU parlamentben a néppárt kiállt kivételekkel O.V. mellett,és azt is, hogy Viktor hihetetlenül tehetséges ember. De bármennyire igaznak, jónak véli azt a Magyarországot, amely felé átalakítani törekszik ezt a szerencsétlen országot, bármennyire védi saját maga demokrata mivoltát, nincs ma afelől kétség, a maga erős egyéniségével ráül az országra, és elnyom minden  neki nem tetsző kezdeményezést, és és lényegében minden fontos kérdésben más vélemények valóős megrágása helyett dönt. Még csak véletlen sem ad igazat bármiben más parlamenti pártbélieknek. 

Az a borzasztó, amikor egy ilyen erősségű egyéniség általam nem pontosan értett okokból, alapvetően rossz gazdaságpolitikát folytat, amit ma már az ő oldalán álló közgazdászok is látnak. De rájuk sem hallgat, ez egyértelmű. Az eredmény nem csak további gazdasági zuhanás, az életszínvonal romlása, a gazdasági kapcsolatok bizalmi tőkéjének esése, hanem az általános hitehagyottság, önbizalom vesztés. 

Viktornál nem látjuk, hogy valódi beszélgetést folytatna bárkivel, igazi és való vélemény- cserét. De ő sosem fogja a hibáit belátni.

De nem jártunk semmivel sem jobban a kétségtelenül nagyobb közgazdasági műveltségű, és remek közgazdászokkal körülvett Gyurcsánytól sem. Szerintem megváltoztatta az egész magyar társadalom és gazdaság pályáját "Öszödi beszéde". A beszéd azt üzente az egész magyar társadalomnak,. hogy a szocialista párt mindig hazudott a magyar népnek, őt beleértve. És milyen párt az, amelynek akadt olyan vezetője, aki kétségtelenül Gyurcsány eltávolítására közzétette a belső füleknek szóló beszédet? Az illető egy személyt célzott meg és egy egész pártot talált el, baba labda. 

Van ennek a pártnak 10 éven belül esélye váltópárti szerepre a régi gyöpös--tehetségtelen vezető garnitúrával, Gyurcsánnyal az oldalán, még ha ez az oldal ma már kicsit távolabbra ment e párttól. Továbbmenve, van ebben a pártban bármi is, ami a szocialista gondolatot rokonszenvessé tenné. Nem véletlen, hogy OV konzervatív francia forradalom előtti vallásossága ma sokkal vonzóbban hat, mint a szocialista vezetők nézettelensége, elv nélkülisége. S ez legalább akkora tragédiája hazánknak, mint Viktor eltorzulása.

Nem tehetünk tehát mást, mint Adyval várjuk már, várjuk más az új magyar csodákat.

Túl komolyan veszi a maga világnézetét, az ő univerzumában nincs helye más világnézetű embereknek, politikusoknak. 

Valószínűleg nem lehet velem semmit megbeszélni. Valószínűleg mint állampolgár hiábavaló velem tárgyalni, megbeszélni, egyeztetni, konfliktusmentesen, netán tán barátságosan kommunikálni. Néhány évet egy szép nagy és fejlett országban tölthettem, és magyar barátaimhoz becsöngetett a kerület polgármestere,, leült velünk beszélgetni, és kikérdezte a véleményünket, beszélt a céljairól, a privát életéről, egyszóval volt egy szép esténk.

Én itt kisfiú vagyok, és mivel nem lehet velem megállapodni, megalkudni bizonyos kívánatos pl. magatartási szabályokról, így ehelyett gyorsan törvényt ülnek, új törvényt hoznak, és értesítenek, ha nem tartom be, akkor kivégeznek, felnégyelnek, felakasztanak, és utána agyonlőnek. Vagy ami rosszabb, annyi büntetést rónak rám ki, hogy két havi kajapénzünk bánja.

Kormányom nem nevel, meggyőz, érvel, hanem állandóan fenyeget, nyilvánvalóan gyűlöl. És nem csak engem, hanem mindenkit. Az állam utálja kis hazánkban polgárait, és a polgárok utálják az államot. Az állam és a polgárok közt zajlik a kisded háború, amelyben jelenleg egyértelműen ...............a vesztes. 

Az én életemben eddig az államot képviselő állami alkalmazott valamiképpen mindig kiszúrt velem, hivatalos ügyekben. Nem kérnem kellett, hanem instanciáznom, kérelmeznem, és ő kegyesen elintézett dolgokat, ha akart, és ha nem akart, mindig volt oly törvény, rendelkezés, előírás, bármi, ami ellenem szólt. Mintha előbbiek nem csak rendet akartak volna tartani, hanem azt is érzékeltetni kívánták velem, hogy alárendelt porszem vagyok,  akinek ennek tudatában megfelelő alázattal kell hozzájuk viszonyulnom. 

A Rockefeller Centerben ki van írva, az állam nem ura, hanem szolgája az embereknek. Nálunk ezt meg kell szorozni mínusz eggyel. És az tulajdonképpen teljesen mindegy, milyen színű kormányzás van. De a fenyegetődzés az újmódi. Nem rég vezették be, mint államvezetési módszert. Hadd féljen az az "emberek".....

Úgy gondolom, hogy a magyar felsőoktatáson belül napjainkra a menedzsment szakmákkal kapcsolatos képzés túlméretezettsége aligha vitatható tény, nem látjuk, hogy a jelenlegi piaci viszonyok ordítóan nagy létszámú fiatal szakember kiképzését követelnék, sem napjainkban, sem a belátható közeljövőben. Az sem vitatható, hogy igen sok főiskola, egyetem nyújt ilyen képzéseket, elég változatos színvonalon. Tény, hogy a munkaerőpiacon kialakult egy bizonyos sorrend, hogy mely felső oktatási intézmények végzett növendékeit keresik jobban, és melyekét kevésbé vagy alig a munkaerőpiacon, noha az ilyen ítélet alkotásokban sok a szubjektivizmus.

Jelenlegi állapot szerint a gazdasági felsőoktatásban 200 növendék képzésének költségét vállalná a költségvetés. Ez a szám - vezessenek be bármilyen új diákhitel formákat az a diákok önfinanszírozó képességének javítására, a felsőoktatási intézmények egész sorának létét veszélyezteti, Még arra sem ad lehetőséget, hogy a jelenlegi hallgatók oktatását fejezzék be. DE vigyázat, a baba labda jellegű megoldások sosem vezettek jó megoldásokhoz. Készültek bármilyen elemzések is, hogy a várható fejlődések függvényében milyen szakemberekre van szükség? Biztos, hogy új gazdálkodási szakemberekre a jövőben (egy idő után) aligha lesz szükség? Biztos, hogy piaci alapon ez a képzés egyáltalán életben maradhat? Ha egy ilyen diploma mondjuk egy 5 millió forintos hiteltömeget igényel, vajon van annak esélye, hogy egy fiatal szakember ennek adósságszolgálatát a ma ismert fizetések szintjén ki tudja fizetni? 

Ma az EU többségében az állam támogatja a felsőoktatást. A nem állami felső oktatási intézmények ellehetetlenítésével sok veszteség éri az országot. A vidéki magánfőiskolák gazdasági eszközökkel megsemmisítése ezeknek a városoknak a fiatalság megtartására irányuló erejét gyengíti, a helyi gazdaság szakember utánpótlását megnehezíti, és drágítja is. A tanárgárdában megtestesült tudástőke jelentős része elvész.

Szerintem a felsőoktatás állami költségeit nem szabadna egy szakmai oktatás finanszírozásának visszaszorítása révén megoldani.

Ebben a blogban szeretném a továbbiakban folyamatosan kifejteni gondolataimat napjaink legégetőbb gazdasági-társadalmi konfliktusairól, politikai küzdelmeiről. Ezt a blogot felháborodásom fűti, idősebb ember lévén elegem van abból, hogy minden politikai erő amikor hatalom hoz jut, váteszként kezdi, és és a végén rosszabb állapotban adja tovább az országot, mint kapta.  

Egyszerűen a politika, a politikusok játszanak velünk. Igaz, jó ideje rettentőek az objektív feltételek, picik és gyengék is vagyunk, de a politikai elitünk, vezető politikusaink tevékeny közreműködésével hazánk egy tönkretett országgá vált. Biztos, hogy van egy ingatag helyzetű középosztály, de iszonyú szociális helyzetben vannak munkanélküli százezrek, 50-es éveikben elbocsátottak, feleslegessé vált mindenféle szakmájú emberek. 

Az elmúlt 100 év vagy 7 rendszer- és rezsimváltást hozott, és eddig mindből rosszul jöttünk ki. Az elmúlt 20 éves kapitalista fejlődésünkben és a polgári demokrácia működésében utat tévesztettünk.  A művi úton legyártott kapitalizmusunk gazdasági hatékonysága gyengére sikeredett, hiába van polgári demokráciánk, nincsenek állam- férfiaink.

A FIDESZ-ben volt a bizodalmunk az elmúlt választásokon, bárhogy is ragozzuk. A FIDESZ nekiesett Magyarországnak, és nem a lassú szerves fejlődés útját választotta, hanem durván és átgondolatlanul belevágott mindenbe, amibe csak tehette.  Új "osztályharcot" vív politikai ellenfeleivel, és eközben egymásnak ugrasztott minket. Itt most mindenki mindenkit utál, amikor pedig a legjobban együtt kellene működnünk. 

Hazánk komplett deklinációban van. Egyetlen út van, keresnünk kell egymást, össze kell valamennyi politikai erőnek fognia, és újra ki kell találnunk magunkat, egy olyan közös minimum alapot kell keresni, amelynek alapján előrevivően folytatódhat a politikai erők hatalmi harca. Az egymással való politikai harc nem cél, hanem eszköz,a problémákkal kell megküzdeni, és valamilyen fokon megoldani.

Egyes barátaim szerint ez az elképzelés tiszta naivitás. De én hiszek a demokratikus politikai működés kialakíthatóságában. Ha bekövetkezik az államcsőd, az sokkal kegyetlenebb tanár lesz.